A Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja

A versenyprogram kísérőrendezvénye három mesterkurzus (workshop). A fesztiválhangulatot a Szakmai Klub előadás-felidéző beszélgetései ígérik, a naprakész tájékozódást pedig egy unikális kiadvány, a nyomtatott Kisvárdai Lapok szolgáltatja, amelyben az előző esti-éjjeli előadásokról lesznek olvashatók a hajnalban írott kritikák.

A fesztiválesemények sorából kiemelkedik a fennállása 40. évfordulójához érkezett gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház történetét felidéző vetítés, a Marosvásárhelyről elszármazott kiváló színművész, Meister Éva monodráma-előadása, a Víziboszorkány és egy debreceni, főképpen tudományegyetemista diákok alkotta öntevékeny társulat, az Alföld Színpad produkciója, a Bernarda Alba háza. A díjátadót követően a Csokonai Nemzeti Színház előadását, A bábjátékost tekinthetik meg a fesztiválzáró résztvevői.

A 2015/2016-os színházi évadtól kezdődően a versenyprogramba bekerülő előadásokat Balogh Tibor, a fesztivál művészeti tanácsadójának javaslatai alapján hívják meg. A dramaturg, színházi szakíró az idei évadban tizedik alkalommal utazta be a Kárpát-medencét, hogy személyes megtekintés alapján tegyen javaslatot a kisvárdai színházi találkozó soron következő programjának kialakítására.

A szakmai zsűri tagjai: Almási Zsolt, tanszékvezető egyetemi docens (Pázmány Péter Katolikus Egyetem), a Magyar Shakespeare Bizottság elnöke, Balázs Zoltán (elnök), színész-rendező, a Maladype Színház alapító-igazgatója, Kiss Anna, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Lőkös Ildikó, dramaturg és Szabó Ágnes, zenetanár, a Gózon Gyula Színház igazgatója.

A Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának támogatói:

Kulturális és Innovációs Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap, Kisvárda Város Önkormányzata, Déryné Program.

Médiatámogató: Friss FM Rádió, Kisvárda

   

További információk (szereposztások, szinopszisok, jegyárak): www.kisvarda.szinhaz.hu.

Facebook: @KisvardaiFesztival

Info: Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ, 4600 Kisvárda, Flórián tér 20.

tel.: 06 20 464 74 54

Jegyvásárlás: https://kisvardaifesztival.hu. Jegypénztár: 06 45 500 265