Bemutatjuk az idei zsűrit

Korábbi hírek

Gilbert Edit irodalomtörténész, kritikus, műfordító, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának habilitált egyetemi docense. Kutatási területe a 20. századi és kortárs – elsősorban orosz – irodalom és kultúra, az összehasonlító irodalomtudomány, valamint az alkalmazott irodalomtudomány és a biblioterápia. Számos tanulmány és kötet szerzője, szerkesztője, a hazai irodalmi és kulturális élet aktív szereplője.

Pregitzer Fruzsina Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész díjjal kitüntetett színművész. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett, pályáját a Nemzeti Színházban kezdte, 1990 óta a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház meghatározó művésze. Számos emlékezetes szerep és önálló est fűződik a nevéhez, munkáját több rangos szakmai díjjal ismerték el. A Magyar Művészeti Akadémia tagja, emellett tizenhat éve tanít a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán.

Léner András színházi rendező, egyetemi oktató, a magyar színházi élet meghatározó alkotója. Rendezéseit számos hazai és külföldi színház mutatta be. Tizenöt éven át tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, emellett a Magyar Táncművészeti Egyetemen és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is oktatott. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, ahol 2018-ban megalapította az Egyetemi Színpadot, amelynek azóta is vezetője. A Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja és a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.

Szabó Attila színháztörténész, tanár, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatóhelyettese. Kutatóként és oktatóként a magyar és közép-európai színháztörténet, valamint a színházi kultúra történeti összefüggéseinek vizsgálatával foglalkozik. Munkásságában kiemelt szerepet kap a színházi örökség dokumentálása és közvetítése.

Györgyi Kata, a Debreceni Egyetem kulturális mediáció mesterszakos hallgatója, a Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégium alelnöke. Színjátszóként – többek között – a római WWM 2024-es nemzetközi fődíjat, és 2025-ben Kisvárdán is különdíjat elnyert Bernarda Alba háza című előadásban Martírio szerepét alakítja. Szintén díjazott produkciója a Nem Petőfiné...?! – Pillanatképek Szendrey Júlia életéből című egyéni előadás. A színház mellett éveken át tanult képzőművészetet és grafikát, jelenleg is aktív alkotó, munkái több kiállításon szerepeltek.

Kulturális és innovációs minisztérium Nemzeti kulturális alap Kisvárda önkörmányzat Friss FM