Június 26-án, pénteken kezdődött, szombaton pedig hivatalosan is megnyílt a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválja. A megnyitón köszöntőt mondott dr. Hallerné dr. Nagy Anikó, az Országgyűlés alelnöke, dr Dicső Viktória országgyűlési képviselő és Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere.
Leleszi Tibor köszöntőjében megemlékezett Vajda Mártáról, a Magyar Színházi Társaság örökös ügyvezető titkáráról, valamint Kovács Dezső kritikusról, az ART7 művészeti portál alapító főszerkesztőjéről, akik hosszú éveken át meghatározó szerepet vállaltak a fesztivál életében.
Bemutatkozott az idei szakmai zsűri is, a versenyprogramot pedig a dunaújvárosi Bartók Színház Ahogy tetszik című előadása nyitotta meg a felújított Várszínpadon. Az előadást telt ház előtt játszották, a nézőtér mind a 365 széke megtelt.
Az első négy napban tizenkét versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztivál minden délelőttjén a Szakmai Klubban folytatódnak az előző esti előadásokról szóló beszélgetések. A versenyprogram produkcióit az alkotók, meghívott vendégek és a szakma képviselői közösen elemzik, megosztják benyomásaikat, kérdéseiket és gondolataikat.
A szakmai programok részeként a Sport Hotel konferenciatermében magyarországi és határon túli színházi hallgatók számára „Tér és idő játéka a színházban” címmel színésztréninget tart Bélai Marcel és Kozma Gábor Viktor. Emellett Villám-Workshop is zajlik, amely a fiatal szakírók munkáját támogatja.
A hőség Kisvárdát sem kerüli el, de a fesztivál programjai a tervek szerint zajlanak. A szakmai zsűri – Gilbert Edit irodalomtörténész, Pregitzer Fruzsina Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész díjjal kitüntetett színművész, Léner András színházi rendező, egyetemi oktató, Szabó Attila színháztörténész és Györgyi Kata, a Debreceni Egyetem kulturális mediáció mesterszakos hallgatója – az előadások mellett valamennyi szakmai beszélgetésen is részt vesz.
Az esti előadások után a színház előtti sörsátor ismét a fesztivál egyik találkozóhelyévé válik. Itt folytatódnak a beszélgetések az alkotók, a vendégek és a nézők között, miközben az érdeklődők a futballmérkőzéseket is közösen követhetik.
A fesztivál második fele most következik. Még négy versenynap vár a társulatokra és a közönségre, szombaton pedig a díjátadóval és a záróünnepséggel ér véget az idei találkozó.
A fesztivál ideje alatt minden nap megjelenik a Kisvárdai Lapok, Ungvári Judit főszerkesztésében. A napilapban kritikák, interjúk és tudósítások olvashatók a fesztivál előadásairól és az azokban közreműködő alkotókról. Az írások a fesztivál blogján is elérhetők: kisvardaifesztival.blogspot.com. A legfrissebb hírekért és napi beszámolókért érdemes követni a fesztivál Facebook-oldalt is.

